Kárpáti 80, Molnár és juhász 70

Júniusban és júliusban kerek születésnapjukat ünneplő olimpiai bajnokokat köszöntöttek a MOB székházában szerda délelőtt. Az idén 80 esztendős vízilabdázó Kárpáti György (b2) Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban, a szintés pólós, 70 éves Molnár Endre (j2) Montréálban, az ugyan csak 70 esztendős labdarúgó Juhász István (j1) Mexikóvárosban állhatott fel az ötkarikás dobogó legfelső fokára.

A háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti György, a Nemzet Sportolója 1935. június 23-án, a négyszeres olimpikon Molnár Endre 1945. július 23-án, a 23-szoros válogatott mérkőzésen pályára lépő Juhász István pedig 1945. július 17-én született. A bajnokok jó egészségben vannak, ma is aktívan közreműködnek a sportéletben.

"Már hagyomány, hogy a jubileumi születésnapjukat ünneplő olimpiai bajnokokat kisebb ünnepség keretében felköszönti a Magyar Olimpiai Bizottság közösen a MOB Mező Ferenc Sportbizottságával. Külön öröm számomra, hogy három olyan bajnoktársamat üdvözölhetem, akikhez rengeteg élmény, emlék köt. Emlékszem, Juhász Pista megvolt nekem gombfociban, Molnár Bandit többször láttam védeni, és Kárpáti Györgyről - vagy ahogy sokan ma is hívják, Gyurikáról - is rengeteget tudnék mesélni. Estig itt sztorizhatnánk az elmúlt évtizedek kedves közös eseményeiről" - mondta köszöntőjében a MOB olimpiai bajnok vívó főtitkára, Szabó Bence, aki a Mező-sportbizottság elnöke, Bodnár András jókívánságait is tolmácsolta az ünnepeltek felé.

A baráti hangvételű találkozón olyan legendás bajnoktársakról és edzőkről esett szó, mint Gyarmati Dezső, Szívós István, Dalnoki Jenő, Komora Imre, Kemény Dénes, Markovits Kálmán vagy Csapó Gábor.

"Olyan renoméja volt a Gyurinak, ha kapufát lőtt, a közönség akkor is tombolt" - emlékezett vissza a kapusposzton játszó '76-os montréáli bajnok Molnár Endre.

Kárpáti György azt is elmesélte, Markovits Kálmánt a világ legjobb irányítójátékosának tartotta. "Kiemelt fejjel játszotta végig a mérkőzést, ami egy különleges adottság." A ferencvárosi középpályás Juhász István egy bulgáriai mérkőzést "húzott elő" az emléktárból, melynek egyik főszereplője Dalnoki Jenő volt.

A köszöntésen többek mellett részt vett dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója is.

forrás mob.hu