Július 31-e a Gondoskodás Napja

A Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottsága 2015-ben felhívással fordult minden magyar sportegyesülethez és sportalapítványhoz, hogy a jövőben legyen minden év július 31-e a Gondoskodás Napja.

Célunk a múlt tisztelete, a hagyományok ápolása és minden magyar élsportoló megbecsülése.

Teendő sajnos, illetve hála Istennek, van elég! Hála Istennek, hogy a magyar sport rendelkezik olyan múlttal, olyan sportsikerekkel és tradíciókkal, amelyre az egész nemzet büszkén tekinthet, és sajnos: mert ezeket a sikereket elért volt élversenyzők nem mindegyike él olyan körülmények között idős korára, amilyet sportpályafutása befejezése után megérdemelne.

Jó példával előjárva ezen a helyzeten próbál segíteni a Sporttörvény 41. §-ának h) pontja alapján a sportpolitikáért felelős miniszter közreműködésével a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottsága, amely támogatja a rászoruló nyugdíjas olimpiai és világbajnoki érmes sportolókat, azok özvegyeit, valamint a kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakembereket.

A Sportbizottság a korábbi hagyományokat folytatva a 2016. évben is nagy hangsúlyt fektetett a segélyezési feladatok ellátására. 2016. év folyamán normatív (rendszeres) segélyezésben részesülők száma 63 fő volt. Ők évente két alkalommal részesülnek segélyben. A segélyek átadását arra is felhasználtuk, hogy alkalmanként egy sportbaráti összejövetel keretében az idős sportolók egymással is találkozhassanak, feleleveníthessék emlékeiket, kapcsolatot tarthassanak társaikkal. Ezen felül 44 fő életkörülményeiben bekövetkezett változás miatt (betegség, haláleset, stb.) részesült egyszeri segélyben. Összegezve, a Magyar Olimpiai Bizottság 2016. évben 107 rászoruló idős élsportolót részesített segélyezésben. (Az egyszeri segélyek összege 50-150 ezer forint.)

A közvetlen anyagi támogatáson túl a MOB Mező Ferenc Sportbizottsága létrehozása óta különös figyelmet fordít az idős érmesek megbecsülésére. E tevékenysége körében a korábbi évek hagyományának megfelelően a nyugdíjas olimpiai érmesek részére az Olimpiai Bajnokok Klubjával karöltve rendszeresen szervez klubnapokat, ahol megünnepeljük a kerek születésnapjukat ünneplő egykori nagyságokat a rendezvényen ajándékban is részesülnek. A MOB minden évben műsorral egybekötött karácsonyi ebédet ad, melynek keretében 2016. évben 180 fő idős bajnok közel 20 ezer forintos ajándékcsomagot és az aktuális sportsikereket megörökítő sportévkönyvet kapott.

Arra buzdítunk és kérünk minden magyar sportegyesületet és sportszervezetet, hogy figyeljenek a volt élsportolóikra. Ne engedjék, hogy az egykori sikerek kovácsai méltatlan helyzetben éljék életüket. A lehetőségeikhez mérten tegyenek meg minden megtehetőt értük. A figyelem nem pénz kérdése! A gondoskodás, az élet méltósága kijár a (sport) család minden tagjának!

Figyelem – GONDOSKODÁS – Méltóság!

Dr. Bodnár András olimpiai bajnok vízilabdázó, a MOB Mező Ferenc Sportbizottságának elnöke

Forrás: olimpia.hu