Nyolcvanéves Kamuti Jenő

A kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, a Nemzet Sportolója a legeredményesebb magyar vívók táborába tartozik.

Kamuti Jenő 1937. szeptember 17-én született Budapesten és már 13 évesen a Budapesti Lokomotív, majd 1957-től a Budapesti Vasutas Sport Club (BVSC) színeiben versenyzett.

Tőrvívásban és párbajtőrvívásban egyaránt jól szerepelt, de kiugró sikereit tőrözőként érte el. Bár nem egyszer csak egy hajszál választotta el az olimpiai aranyéremtől, a dobogó legfelső fokára nem állhatott fel. Húszévesen, 1957-ben tagja volt a párizsi világbajnokságon aranyérmet nyert magyar tőrcsapatnak. Ezüstből viszont bőven kijutott neki, ezért hívják „ezüstembernek” is: tőr egyéniben az 1968-as mexikóvárosi és az 1972-es müncheni olimpián végzett másodikként, e fegyvernemben az 1961-es és 1967-es világbajnokságokról egyéni ezüstöt hozott el, tőrcsapatban négyszer, 1961-ben, 1962-ben, 1966-ban és 1970-ben lett világbajnoki második. Ötszörös Universiade-győztes, ebből négyszer egyéniben bizonyult a legjobbnak. Idehaza hatszor volt országos egyéni tőrbajnok, kétszer párbajtőrbajnok.

1960 és 1976 között sportolóként öt alkalommal szerepelt ötkarikás versenyen, a következő évtizedekben pedig sportvezetőként, sportdiplomataként és orvosként volt részese az olimpiai játékokkal kapcsolatos szervezeteknek, eseményeknek.

1989 és 1996 között elnöke volt a Magyar Vívó Szövetségnek, miközben 1992-től 1996-ig betöltötte a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) főtitkári tisztségét is, majd 1996-tól a FIE orvosi bizottságát vezette. 1996-tól 2005-ig elnöke volt az Európai Vívó Szövetségnek (CEE), s tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) orvosi bizottságának.

Kamuti Jenő 1989 óta vesz részt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének munkájában, 2005 decemberében a MOB főtitkárának választották meg.

1976 óta irányítja a Magyar Fair Play Bizottságot. 1997-től a Nemzetközi Fair Play Bizottság alelnöke volt, 2000 óta pedig ennek a bizottságnak az elnöke. 2009-től Kamuti Jenő az Európai Vívó Szövetség (CEE) örökös tiszteletbeli elnöke, s ugyanebben az évben lett a nemzetközi szövetség örökös tiszteletbeli alelnöke.

Sportolói pályafutásának elismeréseként az UNESCO 1977-ben Fair Play-díjjal tüntette ki. A kiváló sportember 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. 2012-ben beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai közé, és ugyanebben az évben a fair play népszerűsítése érdekében végzett eredményes tevékenységéért elismerésben részesítette a Nemzetközi Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (FISU). 2014-ben Budapestért díjat kapott és bekerült a Nemzetközi Vívó Szövetség hírességeinek csarnokába. 2015-ben átvehette a Csik Ferenc díjat és a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét is.

Idén júniusban a kormány, a Nemzet Sportolóinak egyhangú javaslata alapján, a Nemzet Sportolója címet adományozza Kamuti Jenőnek.

Jelenleg – a fair play bizottságokban betöltött pozíciója mellett – a hazai vívószövetség általános alelnöke, a Budapesti Sportszövetségek Uniójának elnöke.

Forrás: bama.hu