Alfahír: KOVÁCS KATALINBÓL IS HALHATATLAN LETT

Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozót hivatalosan is beiktatta tagjai közé a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete.

A csütörtöki ceremóniára a társaság évzáró vacsoráján került sor, amelyen Kárpáti György, az egyesület elnöke nyújtotta át az elit tagságot igazoló plakettet.

A 31-szeres világ- és 29-szeres Európa-bajnok versenyző méltatását Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke olvasta fel. Amint elhangzott, a Bp. Spartacus vízi telepéről indult Kovács Katalin saját bevallása szerint nem volt kimagasló tehetség, szorgalmának és kitartásának köszönhette, hogy a legjobbak közé emelkedett és sportága korszakos egyéniségévé vált.

"Hitvallása így szólt: mindig tedd azt, amiben hiszel és higgyél abban, amit teszel"
- jelentette ki Schmidt, aki hozzátette, a kiváló kajakos pályafutása befejezése után sem szakadt el sportágától.

"Tevékeny nagykövetünk, ő az a sportoló, aki képviseli értékeinket, támogatja fiataljainkat, egyéniségével és tudásával példát mutat, s eredményei mellett ezek az értékek teszik őt halhatatlanná".
"Nem gondoltam volna, hogy így meg fogok hatódni, nem is emlékszem, mikor történt velem ilyen" - kezdte mondandóját a halhatatlanok új tagja.

"Nagyon büszke vagyok arra, hogy ehhez a társasághoz tartozhatok. Kisgyerekként sosem akartam elhinni, hogy egyszer belőlem is lehet nagy bajnok, aztán ahogy haladtam előre a pályafutásomban egyre inkább éreztem, hogy elérhető cél számomra. Mindent megtettem azért, hogy az álmaim valóra is váljanak. Jó érzéssel tölt el, hogy gyerekeknek és felnőtteknek én lehetek a példaképe"
- fogalmazott az ünnepelt.

Kárpáti György az egyesület elnöke kerek születésnapja alkalmából köszöntötte az idén 80 éves Rejtő Ildikót és Kamuti Jenőt, továbbá a 65 esztendős Faragó Tamást.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületnek 21 tagja lehet, ha valaki meghal, a tagság választja meg az új tagot. A megtisztelő cím nem jár külön díjazással.

Forrás: alfahir.hu