A Esze Tamás Honvéd Nyugdíjas Egyesület meghívására érkeztek bajnokaink Vácra.

A Honvédelmi Minisztériummal kialakított együttműködés keretében létrejött találkozón nagy szeretettel fogadták Halhatatlainjaik képviselőit a bajtársi összejövetelen. Nagy Tímea és Vaskuti István olimpiai bajnokokat elkisérte Füleky András a Halhatatlan Magyar Sportolók igazgatója is. Szegedi János ny. alezredes Elnök úr köszöntőjét követően Füleky András mutatta be a Halhatatlan Egyesületet, kik lehetnek a tagjai, hogyan jött létre.

Mind a két kiválóság megosztotta élményeit sportolói pályafutásuk kezdeti időszakáról, az első világversenyeken szerzett tapasztalataikról. Timea elhozta a két olimpiai aranyérmét, István pedig a nemzetközi fair play díját is. A hallgatóság természetesen az érmekhez kapcsolódó történetekre is kíváncsi volt, így megismerhették a legfontosabb tudnivalókat a tőrvívás és a többi fegyvernem között, illetve a kenus világ versenyeinek különleges kihívásait is. A rendezvényen a kialakult szokásrend szerint természetesen most is volt filmvetítés. Az esemény kvízjátékkal, dedikációval, közös fotózással zárult.