A Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület meghívására érkeztek bajnokaink Szombathelyre.

Dunai Antal és Dr.Hegedüs Csaba meghatottan emlegette a régi versenyeket, Antal több, mint 30 bajnoki mérkőzést játszott a szombathelyi Haladás ellen, Csabának pedig innen indult sportpályafutása 16 éves korában, majd lett olimpiai bajnokként a város díszpolgára. A vendégek és a hallgatóság tagjai azonos generáció tagjaiként nagyon sok közös emléket idéztek fel. A honvédségben mindig is kiemelkedő szerepet játszott a sport, így természetesen idézte fel a két bajnok és vendéglátóik a 60-as, 70-es évek kimagasló magyar sporteredményeit. Mivel mind a két olimpiai bajnok tagja volt a magyar csapatnak 1972-ben Münchenben, így közösen emlékeztek meg az egész világot megrázó terrorista támadásról.

A kvízjáték győztese a Halhatatlanok díszalbumát felajánlotta a bajtársi egyesültnek, mint közös emléket, majd dedikációval és közös fotózással zárult a találkozó.