Halhatatlanjaink Komáromban

A Komáromi Jókai Mór Gimnázium meghívására érkeztek Egyesületünk tagjai Vaskuti István olimpiai- és világbajnokbajnok kenus és Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenus.

Tamás, mint az Egyesület elnökségi tagja ismertette a klub létrejöttét, felépítését, tagjait és küldetését.

Mindketten bemutatták életpájályukat, hiszen bár mindketten kenusok és mindketten Nemzetközi Fair Play- díjjat kaptak, az út a sikerhez más-más módon érkezett az életükbe.

Tamás gyerekkori súlyos balestéből (elütötte egy autó) akarattal, erővel és kitartással jutott el a „KENUKIRÁLY” becenévig. Ő volt a hatvanas-hetvenes évek minden hazai ifjú példaképe, mondta róla Vaskúti István. „Az Ő sajátos stílusát próbáltuk elsajátítani”.

István a mai napig rendszeresen sportol és visszavonulása után sem tétlenkedett. Edzősködött és fontos tisztségeket töltött be a hazai és nemzetközi kajak-kenu szövetségben.

A résztvevőket a tanulásra és a sportolásra is buzdították, mondván, ha minden nap megpróbálják a határaikat egy picivel kijjebb tolni, már tettek valamit magukért, legyen szó mozgásról vagy bármilyen életcélról.

A jókedvű találkozó, mint mindig, most is játékkal, dedikációval és közös fotózással zárult.