Tagjaink Gödöllő-Babat Pusztán

Tagjaink Gödöllő-Babat Pusztán

A Gödöllő-Babat Pusztai Honvédelmi Ifjúsági Tábor meghívására érkeztek halhatatlanjaink dr. Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója,Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnok vívó a Nemzet Sportolója, valamint   dr. Hegedűs Csaba olimpiai és világbajnok birkózónk.

Füleky András, mint egyesületünk igazgatója, megköszönte a meghívást, szeretettel köszöntötte a sportbarátokat, a rendezvény résztvevőit, majd néhány mondatban összegezte a halhatatlanok klubjának nevezett egyesületet, annak létrejöttét, mely azoknak a sportolóknak a tagságával alakult, akik a legtöbb s legnagyobb sikerekkel büszkélkedhetnek a magyar sport egész története során.

Mindhárman beszámoltak arról, hogyan is kezdődött sportolói pályafutásuk.

Ildikó magával hozta tőrét, amit a jelentkezők kezükbe vehettek, megnézhettek. Ildikó olimpiai és világbajnoki sikereiről azt mondta, az már sporttörténelem. Igaz a statisztikai adatok ennél többet mondanak: összesen 2-2 arany és bronz, 3 ezüstérmet szerzett az 5 olimpián, amin részt vett. A világbajnokságokon 5 aranyt, 7 ezüst és 3 bronz helyezést ért el. Napjainkban leginkább a kertészkedés köti le figyelmét. Nagy örömmel számolt be arról, hogy nagymama lesz.

Immár 68 éve tudhatja magát Kárpáti György- mindenki „Gyurikája” – a legnépszerűbb magyar sportolók körében. 17 évesen robbant be a köztudatba, mikor minden idők legfiatalabb válogatott vízilabdásként aranyérmet nyert az 1952-es Helsinki olimpián, s ezt a rekordot azóta sem sikerült senkinek megtörnie. Ahogyan mondta a hazahozott aranyat még két másik a Melbourne-i és a Tokió-i követte. Népszerűségéhez természetesen egyénisége is hozzájárul. Becenevét nem csak szokatlanul alacsony termete, hanem örökkön játékos egyénisége következtében is kiérdemelte.

Dr. Hegedűs Csaba elmesélte, hogy az 1971-es szófiai világbajnokságon aranyérméért miért nevezték el Mr. Tusnak. (Mert az összes mérkőzését tussal nyerte meg.) Kiemelte, hogy a siker elérése érdekében, nem elég, ha szeretnénk valamit, hanem „AZT AKARNI KELL”! Mindezek mellett szükséges megemlíteni, hogy Ő szerezte Magyarország 100. Olimpiai aranyérmét. Mesélt a tanulás és a sport összeegyeztethetőségéről, Olimpia aranyérme mellett jogi diplomát szerzett.

A jóhangulatú találkozó játékkal, dedikációval és közös fotózással ért véget.