Kínzó beszélgetésen talált egymásra a csapat, meglett az arany

Az 1964-es olimpián nem állhatott össze a talán valaha volt legerősebb öttusa-válogatott. Négy év múlva viszont igen, Balczó András, Móna István és Török Ferenc Mexikóvárosban megnyerték az aranyat. Maguk sem tudták, hogy akkor versenyeztek együtt utoljára.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Abszolút favoritként érkezett az olimpiára a magyar öttusacsapat, mert az olimpia előtti mindhárom világbajnokságot (Lipcse, Melbourne, Jönköping) megnyerte a trió, és valamennyiszer Balczó András nyert egyéniben. Páratlan az ilyen sikerszéria, és Mexikóvárosban kellett feltenniük az i-re a pontot.

Az első tusában, a lovaglásban aztán rögtön nagy drámát láttunk, az egyéni címvédője, a 33 éves Török Ferenc a maximális 1100 pontból mindössze 920 pontot gyűjtött össze. Utóbb bevallotta, a neki kisorsolt lovat már pályán tartani is bravúr volt.

Mivel Balczó és Móna is három akadályt vert le a lovával, egyaránt 1010 pontot kaptak. A nagy ellenfél szovjetek mellett a svédek és az amerikaiak is megelőzték a magyarokat, de még az osztrákok, japánok is. Soha nem kezdtek ennyire rosszul az előző évek versenyein.

„Összeültünk az első tusa után. Mindent félretettünk, ami terhelte a barátságunkat. Megbeszéltük, ezt az olimpiát csak küzdéssel lehet csak megnyerni. Magától nem megy, ahogy a korábbi versenyek. Megbeszéltük, nem számít, mi történt az olimpia előtt köztünk, most nyernünk kell, mert az alkalom nem tér vissza. Nem volt könnyű beszélgetés, nem is számítottunk arra, hogy könnyű lesz, de megkerülhetetlen volt. A második tusában, a vívásban egy nap múlva nyertük meg ezt az olimpiát.”

A vívásban olyan erőre kapott a csapat, olyan kisugárzása és mentális többlete lett a kitárulkozó beszélgetés után, hogy Török és Móna nyert egyéniben 1046 pontot gyűjtve, és Balczó 931 pontja is a legjobbak közé tartozott. A feltámadásnak köszönhetően több mint 500 pontot vertek a szovjetekre. A lendület megmaradt a lövészetre is, azt is megnyerték, amivel megerősítették a vezető helyüket.

Az úszás a szovjeteknek sikerült a legjobban, egy kicsit fogyott a magyarok előnye, de nem vészesen. Jöhetett az utolsó tusa, a futás.

359 PONT VÁLASZTOTTA EL A MAGYAR ÉS A SZOVJET CSAPATOT, 11841 ÉS 11482 PONT ÁLLT A KÉT NEMZET NEVE MELLETT.
A feladat adott volt, a magyar csapat egy közepesnél jobb futással megszerezheti az aranyat. A taktikát úgy dolgozták ki, hogy Mónának Lednyevre kell tapadnia. Teljesítette, 14 másodperccel maradt le a sokkal jobb futó Lednyev mögött. Töröknek Onyiscsenko volt az embere, és mivel a szovjet nem tudott 45 másodpercet verni rá csak 40-et, a kérdések nagyjából eldőltek, mert abban senki sem hitt, hogy Saparnis a futásban Balczó elé kerülhet.

Ez lett végül a sorrend: 1. Magyarország 14325, 2. Szovjetunió 14248, 3. Franciaország 13289
Mivel még nem volt olyan számítógépes technika, mint manapság, amikor Balczó célba ért, csak sejteni lehetett: a csapatverseny eldőlt, és meg kell lennie az aranynak.

 

Azt azonban még nem lehetett tudni, mi lesz az egyénivel, a svéd Björn Ferm ugyanis 65 ponttal vezetett Balczó előtt a futást megelőzően. Egy másodperc 3 pontnak felelt meg, tehát 22 másodperces különbséget kellett kialakítani. A magyar bajnok 14:07-tel ért a célba, ami nagyszerű idő volt.

Amikor ő már a célban pihent, izgulnia kellett, hogy Ferm lehetőleg csak 14:29-cel zuhanjon be a célba. A svédnek volt néhány gyengébb részideje, amikor fáradni látszott, de a hajrára rákapcsolt, és minden erejét összeszedve 14:25-tel érkezett meg.

11 pont hiányzott Balczó egyéni aranyához, ha három másodperccel jobban fut, akkor még egy aranyat nyer. Amikor látta, hogy élete nagy vágya nem sikerült, rendkívül sportszerűen ő volt az első, aki elindult gratulálni a hordágyon fekvő svédnek – aki az eszméletlenség határán volt –, miközben neki is gratuláltak a szovjetek.

„Jó, hogy a csapatnak sikerült” – mondta, majd elment.

Ez a hiányzó 3 másodperc viszont végigkísérte a müncheni felkészülését. 30 évesen elhatározta, hogy 34 évesen senki nem lehet jobb nála a müncheni olimpián.

Felvetettem Töröknek, miért nem adta le az asszóját a vívásban és az azzal járó 30 pontot, amikor egymás ellen vívtak, hiszen akkor is meg lehetett volna Balczó első helye, és akkor is két aranynak örülhettek volna.

„Nem kérte Bandi. Jobb vívó voltam, én nyertem. Igen, sokszor megesett, hogy annak adtuk át a pontot, aki a legjobban áll az egyéniben, de a már említett nagy beszélgetésünknek ez is része volt. Nyerjen a jobb vívásban, lépjünk túl a csapatbajnokik gyakorlatán. Sokféle megoldása lehetett volna ennek az aranynak, Bandi saját tudásához mérten egy nagyon kicsivel gyengébben futott.”

A lovaglásban is meg lehetett volna az újabb harminc pont, a hazai sajtó foglalkozott azzal, hogy az egyik rúd nem esett le, csak érintette lovával Balczó, valamiért mégis beírták verőhibának.

Sem Török, sem Móna egy év múlva, a hazai rendezésű világbajnokságon nem indulhattak el, úgy jelölték ki a csapatot, hogy ők kimaradtak belőle.

Móna István (1940-2010) négyszeres világbajnok, 1970-ben hagyta abba pályafutását, jogi diplomát szerzett, és az edzői okleveleket is megszerezte. A Honvéd öttusa és vívó szakosztályának edzője majd vezetője volt. 2001-től a vívóválogatottat segítette, Kulcsár Győző hazatérésében nagy szerepet vállalt. Élettusa – három tételben önéletrajzi könyvet írt, halála előtt egy évvel jelent meg.

Török későbbi pályájáról ebben a cikkben írtunk. Balczó pedig még nagyobb elszántsággal készült a 72-es müncheni olimpiára, hogy megkoronázza pályafutását. „Véletlen nincs, nem létezik. A világban rend van az utolsó sejtig” – ez volt a mottója a felkészülés alatt.

Forrás: index.hu