Holtversenyt akartak a szovjetek, de elutasítottuk

1976-os olimpiai aranyát megvédve, 1980-ban is az olimpia legjobbja lett Magyar Zoltán lólengésben. Pályafutása tizenkettedik aranyérmét a maximális, 10 pontos gyakorlattal szerezte meg. Az egyetlen magyar férfi tornász, aki meg tudta védeni elsőségét, és nagy versenyen veretlen maradt.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig

Magyar az 1976-os győzelem után egy évvel megnyerte az Európa-bajnokságot Vilniusban. Frissített ugyan a gyakorlatán, de sokat nem változtatott rajta. A strasbourgi világbajnokságon a német Gienger és a bolgár Delcsev négy tizeddel volt gyengébb nála, vagyis továbbra is megállapíthattuk, a közelébe sem tudnak férkőzni a tudásának, mert utcahossznak megfelelő ez a különbség.

Az 1979-es Eb-t kihagyta a németországi Essenben, Guczoghy György ugrott be a helyére, de Magyarország akkor sem maradt aranyérem nélkül a lólengésben. A világbajnokságra már nem kért pihenőt, és az amerikai Thomast a hazájában múlta felül egy tizeddel.

Abszolút favorit volt tehát továbbra, és értelemszerűen neki volt a legtöbb veszítenivalója. Versenyről versenyre csökkent annak az esélye, megőrizze az első helyét, még ha ez nem is egy szerencsejáték volt. Egy kis hiba azonban mindig közbejöhetett, ráadásul az ellenfelek éhsége kézzel fogható volt. Azt érdemes még kiemelni Magyarról, hogy ő még hatszeres tornász volt, vagyis a sérülésfaktorról sem lehetett megfeledkezni. A 78-as világbajnokságon az egyéni összetett versenyben a tizenkettedik helyen zárt. A szerspecalisták jó egy évtizeddel később jöttek csak a sportágba.

A MOSZKVAI OLIMPIÁN AKÁR SIMÁN IS MEHETETT VOLNA MINDEN, DE NEM ÚGY ALAKULT.

A szovjetek ugyanis pontosan tudták, mekkora dicsőség lenne, ha a legjobb tornászuk, Gityatyin az egyéni összetett aranya mellé megszerezné Magyarral holtversenyben a lólengés aranyérmet. Ők úgy érveltek, mindenki jól járhat ezzel, Magyarnak egyébként is az utolsó versenye, a hazai közönség pedig jól megünnepli mindkét klasszist.

Az akkori kapitány, Bordán Dezső, amikor értesült a tervről, vehemensen védte tanítványát, mert pontosan tudta, sokkal jobb a hazai pályán versenyzőknél. Bordán úgy gondolta, ha holtverseny lesz, akkor a magyarok nem mennek fel a dobogóra átvenni az érmeket. Magyar erre így reagált.

„Azt hiszem, Dezső kiborulása kevés lett volna, de Buda István is bement a szovjet fejesekhez, és azt mondta nekik, ha az én döntőmet elcsalják, és nem a reális eredmény születik, akkor nem csak a tornászcsapat, hanem a teljes magyar olimpiai csapat hazamegy vele együtt. Ezzel nyilván annyira megdöfhette őket, hogy a csonka olimpia fényét újabb botrány árnyalja, hogy nem születhetett irreális eredmény csak akkor, ha lezuhanok.”

A selejtezőben aztán Magyar hiba nélkül tornázott, erre mi történt? A bírók mintha nem értesültek volna az afférról és az egyezményről, az ötödik helyre pontozták Magyart. A magyar küldöttség óvott, az óvást helyben hagyták, 75 századot hozzáírtak az eredményéhez, és máris az élről várhatta a döntő, ahonnan mindig is. Ez volt a sorrend a selejtező után:

  • Magyar Zoltán - 9,925
  • Alexander Gityatyin (szovjet) - 9,9
  • Michael Nikolay (NDK) és Alexander Tkacsov (szovjet) - 9,875
  • Roland Brückner (NDK) - 9,825
  • Donáth Ferenc - 9,8

Jött az egyéni összetett verseny, amelyikben megkapta a maximális tíz pontot, ezzel a tizedik helyen végzett. A csapat egyébként a harmadik helyre jött be, míg Kovács Péter a szerenkénti döntő ötödik helyén végzett talajon.

„Tizenöt év verejtéke, sikerei és veszekedései után is újra és újra kellemesen csalódom Zoliban. Szinte példátlan, hogy valaki ilyen mértékben tudjon koncentrálni egy feladatra, ennyire fel tudja szívni magát egy győzelemért” – mondta edzője, Vígh László a 10 pontos gyakorlat után.

Ezt a 10 pontot már kedvező előjelnek ítélte mindenki. Magyar utolsónak, vagyis hatodiknak mutathatta be a gyakorlatát a szerenkénti fináléban. Az első rögtön Gityatyin volt, aki kisebb csalódással érkezett, mert talajon harmadik lett. Szép gyakorlatot mutatott be a lovon, hiba nélkülit. 9,9 pontot kapott, a kép máris tisztult, mert ha Magyar ugyanannyit kap, akkor nem lehet kérdés, megvan a második aranyérme.

A két keletnémet, Nikolay és Brückner is 9,9-et kapott, Donáth rontott, és akkor jött Magyar Zoltán. Helyi idő szerint 15 óra 20 perc volt, és jöhetett Magyar fél perce, hiszen a gyakorlata ennyi ideig tartott. 9,9-cel lett olimpiai bajnok, a terem pedig elhalkult. A jól ismert, és igen nehéz mozdulatsort mutatta be: orsó, hátsóvándor, Thomas-kör, ellenolló, Magyar vándor és szökkenő vándor. A leugrás pillanatában már kiáltották: megvan, szép volt Zoli! A mester azonban észrevett egy kis hibát, a szökkenő vándornál. Már a helyszínen is mondta.

„A szökkenő vándorban a bal keze nem a bőrre, a ló hátára, hanem annak oldalára érkezett. Hogy miként tudta mégis fenntartani magát, a legapróbb tartáshiba nélkül, életem nagy rejtélye marad.”

A pontozók nem foglalkoztak ezzel, tíz ponttal honorálták Magyar teljesítményét, amivel megnyerte a versenyt, vagyis a maximummal köszönt el. Még ott a helyszínen azt mondta a címvédő, szerencsére jó vastag a bandázs a kezén, ezért nem tűnt fel senkinek. Íme a gyakorlat lassítva.

„Egyszerűen nem bírom már a nagy versenyek idegi megterhelését. Abbahagyom. Lehet, hogy lesznek, akik azt mondják: ez megfutamodás. Nem akarok velük vitatkozni, de talán még ők is megértik, ha valaki a csúcson szeretne búcsúzni" - mondta. Hatvanötödik születésnapján kérdeztem tőle, hogy volt ez az utolsó jelenet, amikor rossz helyre keveredett a keze, ami majdnem végzetes lett.

„Fenn akartam maradni mindenáron. Hogy nézett volna ki, ha épp az utolsó gyakorlatomat rontom el?! Annál a tizedmásodpercnél a fej segített, nem a kéz. Sokféleképp lehet támaszkodva egyensúlyozni, én nem a hagyományosat választottam. Ez nem volt hiba, de valószínűleg egy nagyon erős életösztön jött akkor ki belőlem.

Tíz pontot kaptam érte, pedig jól tudjuk, tízpontos gyakorlat nincs. De egy visszavonuló tornászt el lehetett vele búcsúztatni, én pedig ezt a megtiszteltetést a pontozóktól megkaptam. Fel tudnám idézni, igen, hogy mit csináltam Montrealban és Moszkvában abban a fél percben, mennyiben különbözött a két gyakorlat. Pontosan fel tudnám idézni, milyen volt, amikor lejöttem az utolsó gyakorlatomnál a lóról Moszkvában. De csak azért, mert sokszor megnéztem azóta.”

Magyar Zoltán már az olimpia előtt elvégezte a szakedzőit a TF-en, míg az olimpia után elvégezte az Állatorvostudományi Egyetemet. 1985-ben kapott diplomát, előbb Győrben majd Budapesten praktizált. A Magyar Olimpiai Bizottságnak többször volt az alelnöke, 2011-től a Magyar Torna Szövetség elnöke. 2015-től a nemzet sportolója. Nincs olyan világbajnoki vagy olimpiai döntő manapság, amelyikben ne mutatnák be a róla elnevezett Magyar vándort.

Forrás: index.hu