GYÁSZOL A MAGYAR SPORT ÉS AZ FTC, ELMENT A GYURIKA

Nem sokkal 85. születésnapja előtt elhunyt az FTC háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázója, Kárpáti György.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György 1935. június 23-án született Budapesten. Tízévesen csatlakozott a Fradihoz - érdekesség, hogy nem pólósként, hanem úszóként kezdte. Korábban futballozott is. Később ezzel kapcsolatban elárulta, hogy noha két évet játszott is az FTC gyerekcsapatában, azért nem lett profi labdarúgó, hogy a sportágban barátja, Puskás Ferenc lehessen a világ legjobbja. Az utánozhatatlan humorral megáldott ember hírében álló Kárpátit Puskás mellett több évtizedes barátság kötötte a népszerű humoristához, Hofi Gézához is.

 - Állandóan ugrattuk egymást. Puskásnál jobb voltam fociban, Hofinál jobban mondtam a vicceket, Bodrogi Gyulánál pedig jobban énekeltem, de ezeket mind meghagytam nekik. Én csak ilyen nagyszívű vagyok – mondta egy korábbi interjúban.

 

Tizenhét évesen nyerte első olimpiai aranyérmét

Kárpáti György mindössze 17 esztendős volt, amikor először meghívást kapott a magyar férfi vízilabda-válogatottba, Helsinkiben még bemutatkozásának évében, 1952-ben megnyerte első olimpiai bajnoki címét. Előtte nem nyert nyári olimpiát egyetlen pólós sem ilyen fiatalon!

A finn fővárosban elért sikert egy máig emlékezetes tornán 1956-ban, Melbourne-ben és 1964-ben, Tokióban is megismételte a Kárpáti Györgyöt is soraiban tudó pólóválogatott, amelynek tagjaként egykori játékosunk az 1960-as, római nyári játékokon bronzérmes, valamint háromszor is Európa-bajnok lett (1954-ben, 1958-ban és 1962-ben). Kárpáti György az aktív játék mellett az élet más területein is a legmagasabb szinten teljesített, többszörös olimpiai bajnokként 1964-ben jogi doktorátust szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

 

A kispadon nehezebb volt, de csúcsra ért edzőként is

Kárpáti György az aktív pályafutása végeztével 1970-ben Gyarmati Dezső segítője lett a férfi vízilabda-válogatott élén, edzői karrierje csúcsán, 1976-ban, Montrealban trénerként is olimpiai bajnok lett a nemzeti csapattal. Összességében 10 éven át, 1980-ig dolgozott szövetségi kapitányként.

 - Edzőként nehezebb volt – válaszolta, amikor az ITT elérhető interjúban arról kérdeztük, összehasonlítható-e a játékosként és edzőként megnyert olimpiai aranyérem. - Gyarmati Dezsővel sikerült feljutnunk a legmagasabb szintre, hál' Istennek az is egy igazi aranykorszak volt. Nyertünk olimpiát, világbajnokságot is. Szerencse nélkül persze egyik sem sikerülhetett volna.

Válogatott karrierje mellett Kárpáti György - vagy ahogy tisztelői kedvesen becézték, Gyurika - klubunk színeiben is nagy sikereket ért el. Játékosként 24 (!) évig szolgálta a Fradit, mellyel vízilabdában öt bajnoki címet ért el. Emellett úszóként is sikeres volt, négy magyar bajnoki aranyérmet és két bronzot is a nyakába akasztottak. Később az FTC vízilabda-szakosztályának vezetője lett, 1990-ben bekerült klubunk elnökségébe is.

Kárpáti György munkásságát az uszodák világán kívül is elismerték. Beválasztották az Úszó Hírességek Csarnokába (1982), megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (1994), NOB-elnöki különdíjban részesült (2005), Budapest díszpolgára lett (2010), 2013-ban pedig a Nemzet Sportolóinak exkluzív társaságába is beválasztották – éppen legjobb barátját, Gyarmati Dezsőt követve.

 - Keserédes érzés ez, hiszen Gyarmati Dezső személyében nemrég a legjobb barátomat veszítettem el. Sosem gondoltam volna, hogy éppen az ő halálát követően választanak meg. Ha azonban így hozta a sors, akkor külön megtiszteltetés és öröm, hogy ilyen nagy múltú sportolót és a barátomat követhetem – nyilatkozta akkor.

 

Keresztnevét egy Fradi focilegendáról kapta

Kárpáti György életéről „Gyurika - Egy pólós vallomásai” címmel 2015 nyarán 50 perces dokumentumfilmet mutattak be. Káel Csaba alkotásának zártkörű vetítésén a magyar sport és a vízilabdázás kiemelkedő alakjai, a Ferencváros vezetői, valamint barátok és családtagok vettek részt, többek között Kásás Zoltán és fia, Tamás, Gyarmati Andrea, valamint Fenyvesi Csaba is jelent volt. A film Kárpáti György visszaemlékezései, valamint archív felvételek alapján felidézte az emlékezetes 1956-os melbourne-i magyar-szovjet mérkőzést, amely az olimpiai aranyéremről döntött. Kárpáti a „viharos” meccsel kapcsolatban bevallotta: tulajdonképpen jó viszonyban voltak az ellenfél játékosaival, ám az 1956-os forradalom szovjet hadsereg általi vérbefojtása különös jelentőséget adott annak az összecsapásnak. Elismerte: az ott történteket a média akkor kissé eltúlozta. A pólós megemlítette még azt is, hogy Melbourne után néhány hónapig az Egyesült Államokban élt, s az 1957 tavaszi amnesztia idején, a vízipólózás, valamint későbbi első felesége iránt érzett szerelme miatt tért haza.

Kárpáti György büszke volt fradizmusára, érdekesség, hogy keresztnevét is egy korábbi Fradi-legenda, Sárosi György után kapta.

 - Édesapám ötven évig volt a serdülő vízilabda-csapatnál társadalmi munkában edző vagy éppen szertáros. Engem is hívhattak bármennyi pénzért bárhova. Nálunk sosem volt kérdés, hogy a Fradi sikeréért kell tennünk, a Fradinak kell szurkolnunk! – jelentette ki azt követően, hogy a Nemzet Sportolójának választották. - A sok trófea és kinevezés mellett a legfontosabb, hogy 70 éve fradista vagyok – közölte ugyanakkor.

 

Mindene volt a Ferencváros és a sport

A magyar vízilabda és sportélet egyik legnagyobb alakjának a Fradi TV 2020 tavaszán egy teljes adást szentelt. Kárpáti György akkor elmondta, hogy bizony, most érzi igazán, mennyire megterhelő volt számára a pályafutása. A háromszoros olimpiai bajnok egykori pólós mégsem cserélné el egyetlen sikerét sem egy egészségesebb testért.

 - Annyira dús volt az életem munkában, mindenben, de főleg sportban, hogy mostanra előjöttek a problémák, ami normális. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon jól vagyok, de ugyanezt csinálnám, semmit sem változtatnék - mondta akkor Kárpáti György. - Volt, amikor napi hat órát, volt, amikor csak hármat úsztam. Főleg abban az időszakban, amikor a Fradiban mindent megnyertünk, ami létezik. Elfáradtam, de mindenféleképpen csinálnám ezt a Fradi-dolgot, ami nyolcéves korom óta az életem része.

Nyugodjék békében, Kárpáti György! Emlékét örökké megőrizzük. Háromszoros olimpiai bajnokát az FTC saját halottjának tekinti.

Forrás: fradi.hu