Dunai Antal kemény kritikája: 77 évesen is beférnék az Újpestbe

Hetek óta a lakásából figyeli a magyar foci szárnyalását Dunai Antal, akinek csak korábbi csapata, az Újpest botladozása nem tetszik.

A koronavírus-járvány írott és íratlan szabályait szigorúan betartja Dunai Antal, az egykor volt újpesti aranycsapat olimpiai bajnok gólvágója.

– Ez a fránya vírus, olyan alattomos, mint a legsportszerűtlenebb hátvéd a futballpályán – szögezte le a korábbi focista.

NEM TUDHATJA SENKI, MIKOR „RÚG BELÉD”, HA NEM VIGYÁZOL ELÉGGÉ.

Dunai 77 évesen is úgy fest, mint fénykorában. Egy deka túlsúly sincs rajta, amit nemcsak az étkezésének, hanem a napi edzéseinek is köszönhet. Igaz, a futás mostanság kimarad a tréningekből, de a házi konditeremben naponta dolgozik.

– Manapság sokszor eszembe jut, hogy amikor még Baján futballoztam, állandóan a jugoszláv csatornákon néztem az olasz bajnokikat. Kedvencem a Juve aranylabdás argentin csatára, Omar Sívori volt. Minden mozdulatát megpróbáltam leutánozni – mesélte a többszörös magyar gólkirály.

– A betanult cseleimet látva pedig még a dózsás csapattársaim is csettintettek. Kíváncsi volnék, a maiak közül hányan nézik és tanulnak Ronaldótól vagy éppen a ré­giektől, például Bene Ferikétől.

Dunai természetesen figyeli a hazai futballt, igaz, nagyon sajnálja, hogy egy-egy stadionban most nem teheti tiszteletét.

– Nagyon hiányoznak a régi játszótársak mellőlem. Sokan már fentről nézik a meccseket. Legjobb barátom, Fazekas Laci sem jöhet haza Belgiumból a világjárvány miatt. Így marad a szurkolás a tévé előtt. Boldog vagyok, hogy a válogatott kiharcolta az Eb-szereplést, és örülök a Fradi BL-szereplésének is. Az Újpest szenvedése viszont bánt, komolyan mondom, ha legközelebb sem tudnak kiállni a járvány miatt, szóljanak, és majd én riogatom az ellenfelek védelmét.

Forrás: borsonline.hu