Egyesületünkről

Boskovics JenőTulajdonképpen az 1958-tól hagyományos „Az év legjobb sportolója” választás díjátadó ünnepsége a „vétkes”…

Az 1987-es esztendőben indultunk el új úton. Úgy gondoltuk (akkor még a MUOSZ Sportújságíró Szakosztálya vezetőiként), hogy fényesebb ünnepség illeti meg kiválóságainkat a tévéstúdióban lezajlott díjátadásoknál. Kivittük a sportsajtó év végi tisztelgését a nagyközönség elé. Az első alkalommal 14 000 néző (zsúfolt ház!) tapsolt az év legjobbjainak. Több, a BS-ben lezajlott díjátadás után az elegáns Budapest Kongresszusi Központot céloztuk meg. Oda extra színfoltot kerestünk. A vezetőség elé terjesztettem régi álmomat: válasszuk meg „Minden idők legjobb sportolóit” és az első tizenötnek akkor adjuk át a díszes serlegeket, amikor 1990 legjobbjait is köszöntjük. Amint az 1991. február elsejei feledhetetlen rendezvény műsorfüzetében is írtuk, úgy igaz: „Azért indítottuk útjára ezt a közvélemény-kutatást, hogy világraszóló sikereket elért sportolóinknak – sokaknak hosszú évek múltán – szerezzünk újra nagy elismerést, boldogságot. A magunk lehetőségeivel, a tőlünk telhető szerény módon, egy ország nevében szerettünk volna tisztelegni NEKIK. Azt reméltük – be is igazolódott–, hogy az őket soha nem felejtő idősek-fiatalok veszik a fáradságot, és a felhívás nyomán kutatnak emlékeikben, elmélkednek baráti vagy szurkolói körükben, és postára adják a szavazólapokat.”

Felhívásunkra egységesen megmozdult az egész hazai sajtó. Fővárosi és vidéki napilapjaink, a heti- és sportlapok egyaránt közzétették szavazólapjainkat. A válasz minden képzeletet felülmúlt!

A határidőig 125 916 kitöltött szavazólap érkezett (minden 80. magyar kiválasztotta legjobbjait!). Összesen 228 dicső sportolónk neve került a listákra. A kiértékelésre egy igen komoly számítógépes céget kellett felkérni. A teljes névsor – a sorrend egytől a kétszázhuszonnyolcadikig – azóta is titkos. Az egyetlen létező listát örökös ereklyeként őrzöm gondosan. Annyi elárulható, hogy ábécérend szerint Adorján Zoltánnal indul az egyedülálló névsor, és Zsivotzky Gyulával zárul.

A „hétpecsétes titkok” közül még annyi kiszivárogtatható, hogy Balczó Andrásra és Papp Lászlóra több mint 165 000 jelölés érkezett!

Az ünnepség előtt nem sokkal Vitray Tamás javaslatára a „Minden idők legjobbjai” cím helyett a „Halhatatlanok Klubja” elnevezést szentesítettük. Háromszor vettünk fel új tagokat. Elhoztuk Izraelből Keleti Ágnest, Skóciából pedig az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd fiát is.

Útjára indítottuk ezt a különleges klubot. Évek óta önállóan működik, jól átgondolt alapszabállyal. A bűvös elitbe csak 21-en kerülhetnek. Maguk az élő sportcsodák választják meg új társaikat. Önállóak. Sajnos már nem mi adhatjuk a serlegeket ünnepségeiken az újabb tagoknak. Ettől függetlenül ezt a klubot mi, sportújságírók a saját gyermekünknek tartjuk. S ahogy szülőktől illik, úgy szeretjük. Boldogan szemléljük, hogy figyelnek sporthőseinkre. Napjaink sok gondja közepette a ma fiatalsága számára a klub újólag felfedezte a hajdani világhírű bajnokokat. Közülük példaképet választhatnak, s elindulhatnak dicső útjukon. A jó néhány esztendővel ezelőtt elindított szavazással, a klub alakításával tisztelegni akartunk – és változatlanul akarunk – azok előtt, akik nem évtizedenként, hanem szüntelenül megérdemelnék, hogy ünnepeljék őket, és gratuláljanak soha nem feledhető bravúrjaikhoz. Nevük ott van nemcsak a sport, hanem az egész magyarság dicsőségkönyvében.

Amíg élünk, büszkék vagyunk rátok, Adorjántól kezdve Zsivotzkyig valamennyiőtökre.

Boskovics Jenő